Hitelfelvétel kockázatai

  2018. szeptember 05.

Általában azért vesznek fel hitelt az emberek, hogy céljaikat mihamarabb megvalósítsák. Egy hitelfelvételnél azonban nem árt óvatosnak lenni, és figyelembe venni bizonyos kockázati tényezőket. Ne vágjon bele hirtelen, meggondolatlanul egy hitelfelvételbe, mert annak könnyen eladósodás lehet a vége. Cikkünkben összegyűjtöttük, mik lehetnek egy hitelfelvétel kockázatai. Ha a pénzügyi teherbíró-képességénél nagyobb hitelt vesz fel, akkor megnő annak az esélye, hogy a hitelt nem tudja visszafizetni. Fontos, hogy ezt szem előtt tartsa, mert nagyon komoly anyagi hátrány is érheti.

 

Hitelfelvétel kockázatai

  • Minél nagyobb összegű hitelt vesz fel, annál jelentősebb a hitel kockázata.
  • Ha tartósan késik a törlesztőrészletek fizetése, a hitelező felmondhatja a szerződést és kérheti a tartozás egy összegben történő megfizetését. Vagyis a felvett kölcsönt a kamatokkal és az egyéb terhekkel együtt vissza kell fizetni.
  • A szerződésfelmondást követően a hitelező többféle módon érvényesítheti a követelését. Elveszítheti a hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyat.
  • Késedelmes fizetés és követelésérvényesítés esetén a költségek Önt terhelik, mint adóst.
  • Ha a vagyontárgy értékesítéséből nem fedezhető a hiteltartozás és az egyéb járulékos díjak, költségek összege, az adóst még további fizetési kötelezettség is terheli.
  • Több mint 90 napos tartozás esetén, adatai bekerülhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR, korábbi nevén BAR-lista) ami megnehezítheti vagy kizárhatja a későbbi hitelhez jutást.
  • A devizahitelek törlesztőrészlete megemelkedhet.
  • Tájékozódjon a hitel átfutási idejéről, és még arra is hagyjon rá.
  • Kérje írásba az egyszeri költségeket.
  • Kérdezzen rá a rejtett költségekre.
  • Tudja meg előre, hogy ki milyen szerepben szerepelhet a hitelügyletben.
  • Tájékozódjon előre az életkori szabályokról.
  • Kérdezze meg előre, hogy milyen járulékos szolgáltatást lesz kötelező a hitel mellé még igénybe vennie.
  • Fontos, hogy a jogi dokumentumok rendben legyenek. Minden tervezetet egyeztessen le a bankkal aláírás előtt.
  • Foglalót és önerőt pozitív bírálatig csak ügyvédi letétbe fizessen.
  • Ha a bank kisebb összeget hagyna jóvá, álljon készen pótfedezet, vagy plusz szereplő bevonására (adóstárs, kezes).
  • Érdemes előzetes hitelbírálatot kérni.

 

Hitelfelvétel kockázatai – Törlesztőrészlet

  • Csak akkora törlesztőt vállaljon havonta, amekkorát biztonsággal ki tud fizetni. Hiszen ha csökken a bevétele, vagy váratlan kiadásai lesznek, megnehezülhet a hiteltörlesztés.
  • Érdemes költségvetést készíteni, amin minden bevételt és minden kiadást (akármilyen pici is) rögzíteni kell, így pontosan fel tudja mérni, hogy a jövedelmének mekkora részét tudja törlesztésre fordítani.
  • A törlesztőrészletet váratlan kiadások, illetve jövedelem kiesés (baleset, tartós betegség, vagy munkahelyi problémák) esetén is fizetni kell. Érdemes ezekre is gondolni, és esetleg némi tartalékot képezni erre az esetre.
  • Ha nincs félretett pénze, és a fent említett váratlan helyzetek valamelyike áll fenn, a hitelfedezeti biztosítás nyújthat segítséget, amely bizonyos váratlan élethelyzetek esetén mentesíti Önt a törlesztőrészletek fizetése alól.
  • Forinthitelek esetén a törlesztőrészletet az általános kamatszint (jegybanki alapkamat) befolyásolja. Kamatemelés esetén a felvett hitel kamata is nőhet, így megnő a törlesztőrészlet is. Ezért is egyre népszerűbbek a fix kamatozású hitelek, nem véletlen, hogy az MNB is ezt támogatja.

 

Hitelfelvétel kockázatai – Adósságfék

2015. január 1-jétől hatályos az úgynevezett adósságfék-szabályozás, ami a jövedelemarányos törlesztés mutatóra (JTM) vonatkozik, ami a bejelentett jövedelmek arányában korlátozza az új hitel felvételekor maximálisan vállalható törlesztési terheket, és ezáltal mérsékeli az ügyfelek eladósodását. A hatályos szabályok szerint a hitel havi törlesztőrészlete nem haladja meg a havi jövedelem 50%-át 400.000 Ft nettó jövedelem alatt, fölötte pedig 60%-át. 2018. október 1-jétől változás várható a JTM szabályozásban, miszerint a kevesebb mint öt évre rögzített kamatozású, azaz erre az időszakra fix törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél a törlesztőrészlet nem lehet majd magasabb a havi nettó bér 25%-ánál, 400 ezer forintnál magasabb nettó jövedelem esetén pedig 30% lesz a korlát. A fix törlesztőrészletet öt és tíz év közötti ideig biztosító lakáshiteleknél pedig 35, illetve 40% lesz a limit. Októbertől az 50 és 60%-os limit csak a minimum tíz évig, vagy a futamidő végéig fix kamatú lakáshitelekre vonatkozik majd.

 

Hitelfelvétel kockázatai – Fedezet

  • Ha jelentősen csökken a fedezet értéke, a bank újabb fedezet (pl. egy másik lakás) bevonását kérheti.
  • A hitelt akkor is vissza kell fizetni, ha az, amire költöttük időközben károsodik, tönkremegy vagy lakhatatlanná válik. Megoldás lehet egy biztosítás kötése. Lakáshitelek esetén például kötelező árvíz, tűz, betörés és egyéb károkat fedező lakásbiztosítást kötni.
  • A kiválasztott banknál kérjen előzetes értékbecslést a fedezetül szolgáló ingatlanra.

 

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...