CSOK 2018 változásai

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény a tervek szerint 2018. február 15-től változik. A változások várhatóan növelik a CSOK igénybevevők számát, illetve nagy mértékban gyorsítják, egyszerűbbé teszik az igénylést. 

2018-tól az Állam a CSOK mellé felvett kedvezményes hitelből elenged 1-1 millió forintot harmadik vagy további gyermek vállalása esetén. Az elengedést a Járási hivatalokban lehet igényelni, már a várandóság ideje alatt is be lehet adni a kérelmet.


Az elengedést mindenfajta jelzáloghitelre igénybe lehet venni, amit már felvett, viszont a jövőben felvett hitelek esetében csak a lakáscélú hitelekre vonatkozik az elengedés.

 

CSOK gyorsítása

Bevezeti a kormány a CSOK igénylésekor a nyilatkozati elvet, a dokumentumok benyújtása helyett.

Ez azt jelenti, hogy elég nyilatkozni a sok dokumentum benyújtása helyett, például születés időpontjáról, házasság időpontjáról stb. Ezt a NAV fogja ellenőrizni, és a NAV jár el, aki valótlant állít, az azzal becsapja az Államot.

A Bankoknak kötelező lesz a lakásvásárlás esetén, a kérelem befogadásától számított 30 napon belül, illetve építés esetén 60 napon belül meghozni a döntésüket, elbírálni a hitelkérelmeket.
 

CSOK 2018. február 15-re tervezett egyéb változásai

  • A lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni (az alapösszegre rakódó 10, 20, illetve 30%-os energetikai bónuszok megszűnnek).
     
  • Eltörlésre kerül a támogatható ingatlanokra előírt 160 m2-es felső négyzetméter határ, így bármilyen nagy ingatlant vásárolhatnak CSOK igénybevételével. 
  • Az egy négyzetméterre számított 300.000 / 350.000 Ft-os felső vételár korlátozás eltörlésre kerül, így nem lesz limitálva a megvásárolható ingatlan értéke.
  • Az egy- és kétgyermekes (vagy ennyi gyermeket vállaló) családok esetében a támogatható legkisebb ingatlanméretre vonatkozó (40, ill. 50 m2-es) korlátozás szintén eltörlésre kerül, tehát ennél kisebb hasznos alapterületű ingatlanra is igényelni lehet majd a CSOK-ot.
     
  • Külföldön szerzett biztosítási jogviszony (munkavégzés esetén) is beleszámít az előírt fél éves biztosítási időszakba. 
     
  • Az előre vállalt gyermekek esetében elegendő lesz, ha csak az egyik szülő 40 év alatti.
     
  • A nem felsőoktatási intézménybe járó gyermekeket 16 év helyett, már 20 éves korukig, a felsőoktatási intézményben nappali tagozatra járó gyermekeket 25 éves korukig figyelembe lehet venni az igénylésnél.

Három- vagy többgyermekes, új ingatlant építő vagy vásárló családoknál:

  • Az igénylést megelőzően alapesetben előírt 180 nap helyett - legalább 2 évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban (a közfoglakoztatás nem számít bele). 
  • Előre vállalható lesz 3 gyermek is, melynek a határideje 10 év lesz. Lehet a meglévő gyermekek mellé 1 vagy 2 gyermeket is vállalni 10 évre, viszont akkor a 10 éves vállalás esetén el kell érni a 3 gyermek határt. 
     
  • Azokat a gyerekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál, akik után már igényelve lett támogatás, csak a korábbi támogatott összeget le kell vonni az új támogatási összegből. 
     
  • Az alsó méretkorlát megszünik, egységes lesz, lakás esetében 60 m2-ben, családi ház esetében 90 m2-ben lesz a legkisebb négyzetméter meghatározva.
     
  • Nem feltétel, hogy az igénylőnek vagy családtagjainak ne legyen meglévő lakástulajdona vagy haszonélvezeti, használati joga a kedvezmény igénylésekor.
     
  • A felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhető, aminek a kamata nem lehet 3%-nál magasabb és maximum 25 éves futamideje lehet, viszont 10 millió Ft hitelösszegig igényelhető. 
     

CSOK 2018. március 15-ei változások

 

  • Nyilatkozati elvet vezetnek be, így sok esetben elég lesz 5 dokumentum: személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya,TB –kártya, adásvételi szerződés vagy az építési napló bemutatása. Egyéb kérdésekben büntetőjogi felelősséggel vállalt nyilatkozat aláírását kéri majd a bank.
  • Lakásvásárlás esetén 30, építkezésnél/bővítésnél a bankoknak 60 nap alatt kell elbírálniuk az igénylést.
  • Akik külföldön dolgoznak, de szeretnének hazaköltözni, a kinti TB-igazolással is igényelhetik a támogatást. Csak azt kell vállalniuk, hogy a pár egyik tagja a jövőben, az igénylés elbírálását követő 180 napon belül Magyarországon létesít TB-jogviszonyt.
  • Az igénylőnek az adásvételi szerződés megkötése után 180 nap áll rendelkezésére arra, hogy benyújtsa a kérelmet.
  • A CSOK támogatáshoz kapcsolódóan igényelt kamattámogatott hitelt az igénylést követő 6 hónapon túl is fel lehet majd használni anélkül, hogy az ügyfél elveszítené a kamattámogatásra való jogosultságát
  • Elképzelhető, hogy a fiatalok közül a bankok még nem tekintenek mindenkit hitelképesnek. Így szüleik, vagy más közeli hozzátartozójuk adóstárs lehet a jövőben a 10 millió forintos CSOK (csak három vagy több gyermekeseknek jár újépítésű ingatlanra) mellé igényelhető legfeljebb 10 millió forintos kedvezményes hitel esetén.
  • Az árván maradt, a szülő után az ingatlanban tulajdonjogot szerzett gyermekek gyámja eddig nem vehetett fel CSOK-ot, ha értékesítette az örökölt ingatlant, és újat szeretett volna venni vagy építeni. Eddig ugyanis a gyermek nem szerezhetett tulajdont az új lakásban. Mostantól ez a korlát megszűnik, a gyámhatóság rendelkezésének megfelelő mértékben a támogatott személy mellett a kiskorú gyermek is szerezhet tulajdont.
  • A használt ingatlanok vásárlásánál eltörlik a tulajdonjogra vonatkozó korlátozást. Régebben legfeljebb 50%-os tulajdona lehetett az igénylőnek más ingatlanban. A módosításnak köszönhetően pedig már nem lesz korlát, így a sokadik ingatlan is megvásárolható CSOK segítségével. Új ingatlan szerzésénél ilyen korlátozás eddig sem volt.
  • Az eddigi rendelet szerint a korábban igénybe vett és a mostani CSOK különbözetét is lehetett kérni a már megszületett gyerekekre. A mostani változással lehetőség van arra is, hogy ha újabb gyermekek születtek, akkor a szülők csak az új gyermekek beszámítását kérjék. Például, ha két gyermekre már korábban igényeltek a támogatást, és azóta újabb 3 gyermek született, akkor a két legidősebb gyermeket nem kell figyelembe venni, a fiatalabb 3 testvérre pedig kérhetik a 10 milliós CSOK-ot építkezésnél. Így nem kell levonni a már kapott támogatások összegét. Március 15-étől a fenti két beszámítási módból a kedvezőbbet lehet igénybe venni.
  • Már megkezdett ingatlanbővítésre is igényelhető a CSOK. Míg korábban csak a bővítési költségvetés 50%-át finanszírozták, március 15-től már a teljes költséget lehet a CSOK-ból fizetni.
  • Az adó-visszatérítés jogosultsága egyszerűsödik és bővül. A jövőben 27%-os áfa-tartalmú számlák benyújtása után igényelhető a támogatás, melynek felső korlátja 5 millió forint.
  • Az öregségi nyugdíjban, korhatár előtti nyugdíjban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek is igényelhetik a támogatást.
     

Támogatási összegek

Új ingatlan vásárlása, építése esetén:

  • 1 gyermek után 600 000 Ft 
  • 2 gyermek után 2 600 000 Ft 
  • 3 vagy több gyermek után 10 000 000 Ft 

Használt lakás vásárlása esetén:

  • 1 gyermek után 600 000 Ft
  • 2 gyermek után 1 430 000 Ft
  • 3 gyermek után 2 200 000 Ft 
  • 4 vagy több gyermek után 2 750 000 Ft 

Családi Otthonteremtési Kedvezményekről bővebben itt olvashat. 

 


 

 

 

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...