Lakáshitel felvételekor fontos a bankszámlavizsgálat

  2019. augusztus 28.

A mai ingatlanárak mellett a legtöbb ember hitelt vesz fel, hogy meg tudja vásárolni álmai otthonát. Hogy hitelképes-e valaki, sok mindenen múlik. Lakáshitel felvételekor fontos a bankszámlavizsgálat, melyet a hitelt nyújtó bank végez el. Alaposan szemügyre veszi a pénzintézet a bankszámlakivonatot, amelyen akadhat olyan tétel, ami miatt elutasítja a hitelkérelmet. A továbbiakban kiderül, melyek ezek.

 

A jogszabályban meghatározott hitelképességi feltételek azt határozzák meg, hogy a hitelintézetek maximum meddig mehetnek el. A bankok nem ugyanazon szempontok alapján járnak el, ugyanis saját felelősségük, hogy mekkora kockázatot vállalnak, kiknek és mennyi hitelt adnak. A bankok felelősséggel tartoznak tulajdonosaik és betéteseik felé, ezért annyira szigorúak a feltételeik.

A lakáshitel összege legfeljebb a forgalmi érték 80%-a lehet, de a hitelt nyújtó intézmények többsége inkább 70%-nál húzza meg a határt. Tehát a vételár többi részét (20-30%) önerőből kell finanszírozni.

 

Sokan nem is gondolnák egy lakáshitel felvétele előtt, hogy esetleg a bankszámlakivonat átvizsgálása után derült ki, hogy nem is hitelképesek, mert azon olyan tétel szerepel, amely megakadályozza a hitelfelvételt. A hitelintézetek a kockázatelemzés során minden olyan dolgot megnéznek, amiből következtethetnek arra, hogy az adós hosszú távon is rendben tudja majd fizetni a felvett kölcsön törlesztőrészletét.

A bank számára nem kívánatos tétel lehet például a bankszámlakivonaton a rendszeres szerencsejátékra vagy más, játékszenvedélyre utaló kiadás. A bank ezt látva, joggal gondolhatja úgy, hogy az igénylő anyagi helyzete nem kiszámítható. Hitelbírálat szempontjából kedvezőtlen tétel a bankszámlán egy magánkölcsön törlesztőjének rendszeres utalása is. Ezeket mérlegelve a bank dönthet úgy, hogy kevesebb hitelt ad az igénylőnek. Hogy pontosan mennyire nehezíti meg a hitelhez jutást egy-egy ilyen tétel, az bankonként eltérő lehet. Számít az is, hogy az ilyen kiadások mekkora részét teszik ki a nettó jövedelemnek.

 

Hogy anyagilag ne érje kár, fontos, hogy a hitelből történő lakásvásárláskor ne hibázzon, tartsa be a lépések helyes sorrendjét. Mielőtt lerakja a foglalót egy ingatlanra, ellenőrizze, hogy igazolható jövedelme alapján kaphat-e hitelt, ha igen, mekkora összeget. A lakáshitelek összehasonlítására kiváló megoldás a Hitelmax lakáshitel kalkulátora, ha nincs ideje végigjárnia a bankokat. Amellett, hogy egy reális összképet kap a lakáshitel ajánlatokról, rengeteg időt is spórolhat, mert ezáltal, csak a választott bankhoz kell bemennie. A kalkulátor használata nagyon gyors, egyszerű, és semmilyen kötelezettséggel nem jár. Be kell írnia a kért adatokat, majd ez alapján a kalkulátor kilistázza azokat a hitelintézeteket, amelyeknél Önnek esélye lehet a hitelfelvételre. Ezt követően Önnek csak ki kell választania a legszimpatikusabbat.

 

Nagyon hasznos lehet, egy előzetes hitelbírálat is, amikor a bank megvizsgálja az igazolható bevételeit, majd ez alapján ajánlatot ad a hitelösszegre és a kamatra. Ezt követően kiválaszthatja a megfelelő ingatlant, és ha az is megfelel a fedezettel szembeni elvárásoknak, akkor már jó esélye van a lakáshitel felvételére.

 

Érdemes hitelszakértő segítségét kérni, mert Ő ismeri a banki gyakorlatot, a realitásokat. Jövedelme és az élethelyzete megvizsgálása után megkeresi a legkedvezőbb banki ajánlatokat. A bankok üzletpolitikája nagyon különböző, így előfordulhat, hogy az egyik igénylőnek az egyik, míg egy másiknak egy másik bank adja a legkedvezőbb feltételeket. A kondíciók között is óriási különbségek lehetnek. Egy lakáshitelnél akár 10 000 Ft különbség is lehet az ajánlatok között, ami teljes visszafizetésben több millió fornintot jelent.

 


hirdetés

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...