Jövőre indul a falusi CSOK!

  2018. december 05.

A kormány célja, hogy a vidéki kistelepüléseken élő emberek életminősége javuljon, a lehető legmagasabb legyen. Ennek érdekében jövőre indul a falusi CSOK is, sok más fejlesztés mellett. Fontosnak tarják, hogy ezeken a településeken a közszolgáltatások elérhetősége is lényegesen javuljon. Ennek érdekében a kormány 150 milliárd forintot különít el a Magyar falu program három célterületére. A közszolgáltatások fejlesztésére 75 milliárd, a vidéken maradást segítő „falusi CSOK” programra 25 milliárd, a mellékúthálózat fejlesztésére pedig további legalább 50 milliárd forintot fordít a kormány. Jelenleg is folyamatban vannak a tárgyalások további 25 milliárd forintos kormányzati támogatásról, amelyet szintén útfejlesztésre fordíthatnak majd a kisebb települések. A 150 milliárd forintos forrásból 25 milliárdot az útalapból finanszíroznak, 125 milliárdot pedig az általános tartalék terhére biztosít a kormány.

 

Hazánkban napjainkban 3155 települése közül 2887 ötezer fő alatti. Az adatok szerint a települések 90%-a ötezer lakosúnál kisebb falu vagy kisváros, a magyar lakosság csaknem egyharmada él ezeken pici településeken.

A falusi CSOK bevezetésével a vidéken maradást igyekeznek támogatni. A kormány azokat a fiatalokat segíti ezzel, akik gyermeket vállalva olyan falvakban szeretnének letelepedni, amelyeknek a népessége az elmúlt 15 évben nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag. A kormány a családügyi konzultáció végeredményét megvárva fog dönteni a Családi Otthonteremtési Kezdemény (CSOK) kiterjesztéséről. A CSOK-on belül külön kiemelt formát jelent majd a falusi CSOK. A fiatalok a jobb életminőség reményében inkább a városokban telepednek le, de van igény a vidéki életre. Ezt igazolja az is, hogy a CSOK-ot eddig 90 ezer család igényelte, az igénylők egyharmada pedig falvakban vásárolt vagy épített házat.

 

A másik fontos célterület a mellékúthálózat fejlesztése, ami első sorban a három és több számjegyű utakat érinti. A két számjegyű utak fejlesztésére akkor kerülhet sor, ha egy rövid útszakasz megújítása a faluból munkába járók közlekedését szolgálja.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közszolgáltatások fejlesztéseit sorolva a következő területek fejlesztéséről beszélt. Óvodák felújítására és bővítésére ötmilliárd, bölcsődei fejlesztésekre tízmilliárd, óvodai sporteszköz-beszerzésre és udvarfejlesztésre szintén ötmilliárd forint áll rendelkezésre. Négymilliárd forintot fordíthatnak kistelepülési orvosi rendelők felújítására, további kétmilliárdot orvosi eszközpark beszerzésére, emellett ötmilliárdot a lakhatás biztosítására. A szolgálatilakás-programot olyan önkormányzatok számára hirdetik meg, ahol betöltetlen háziorvosi praxis van. Ezen túlmenően, ahol arra szükség van, óvodai, bölcsődei, önkormányzati pénzügyes, jegyző és körzeti megbízottak számára kínálnak szolgálatilakás-lehetőséget a falvakban. Ezen kívül számos fejlesztést terveznek még.

 

2019-ben a közszolgáltatási forrásokat több körben pályázati támogatás formájában írják ki. Az önkormányzatoknak nem kell önerőt biztosítani, az előfinanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések.

A Magyar falu program kidolgozásában falvakban élő, vagy dolgozó szakemberekkel és öt önkormányzati érdekképviseleti szervezettel működtek együtt. Az egész ország területén huszonhét helyszínen, több mint 2200 települési és civil szervezeti vezetővel egyeztettek.

Az intézkedés nem egyéves terv, hanem hosszú távú programnak szánják. Terveik szerint 2020-tól a falvak gazdaságélénkítésével, a közösségi közlekedés, a kiskereskedelmi ellátottság fejlesztésével is foglalkoznak. A Digitális jólét programnak hála minden háztartásban lehetőséget biztosítanak a szélessávú internetelérésre.


hirdetés

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...