Vidéken egyre drágábbak az ingatlanok, míg Budapesten olcsóbbak az albérletek!

  2018. január 19.

Magyarországon az ingatlanpiac növekedése 2017-ben sem állt le. Megfigyelhető, hogy egyre nagyobb szerep jut a vidéki lakáspiacnak. A korábbi évek adataihoz képest tavaly sokan költöztek nagyvárosokba, de a vidéket is egyre többen választották. Egy friss elemzés szerint 2017-ben a használt típusú lakások értéke 9,9%-kal, míg az új építésű ingatlanoké 15,7%-kal drágultIdén további áremelkedésekre lehet számítani. Az áremelkedések üteme lassult a tavalyi évben, viszont a nagyvárosokban drágulás észlelhető, az egyre nagyobb kereslet miatt.

Míg január közepén Budapesten a használt lakások négyzetméterára átlagosan 548 ezer forint volt, addig például Debrecenben az átlagár 308 ezer forint, Szegeden 255 ezer forint volt. Győrben 338 ezer forintba, Székesfehérváron pedig 318 ezer forintba került egy négyzetméter.

 

Elemzők szerint áremelkedésre lehet számítani a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban egyaránt. Tavaly, elsősorban a 30 millió forintnál olcsóbb ingatlanoknál volt tapasztalható a jelentősebb áremelkedés. Ez talán annak is köszönhető, hogy Magyarország lakosainak többsége ezen árkategóriába tartozó ingatlanokat engedhet meg magának. Tavaly az ilyen árkategóriájú lakások ára 14%-kal növekedett, míg a 30 millió forintnál drágább ingatlanoknál 9%-os emelkedés volt megfigyelhető. A szakértők szerint várhatóan emelkedni fognak még az árak a vidéki lakáspiacon, illetve elemzéseik szerint 2017-ben elkezdődött a vidéki ingatlanpiac felzárkóztatása is.


Fékeztek az albérletárak!

Az albérletárak az utóbbi 5-6 évben szinte a kétszeresére nőttek, viszont a friss elemzések szerint most mintha fékezne az albérletpiac. Az albérleti díjak terén stagnálás figyelhető meg szinte Budapest összes kerületében. Ez persze nem azt jelenti, hogy megállt az árak növekedése, csak azt, hogy az elmúlt évekhez képest lassabban drágulnak az albérletárak. Példaként egy tavaly márciusában 140 ezer forintért kiadott ingatlant 2018 januárjában 150 ezer forintért hirdettek. Az elmúlt években viszont ennél jóval nagyobb árbeli ugrások voltak jellemzőek. Várhatóan tovább lassul a drágulás, így később nem kell magasabb árakkal számolni.

Más változások is megfigyelhetőek a bérleti díjak terén

A friss elemzések azt is kimutatják, hogy 2018. január elején 20%-kal kevesebb ingatlant hirdettek kiadásra, mint jelenleg, illetve, hogy azok közül is sok 50-100 ezer forint/hó áron került a piacra. Viszont, ebbe az árkategóriába már csak a bérlakások 17%-a kerül bele, amíg a lakások több mint 50%-a már 100-150 ezer forintba kerül havonta a bérlőknek. Ez a szám tavaly még csak 45% volt. Jelenleg a Budapesten meghirdetett kiadó garzonlakásra nem jellemző a 100 ezer forint alatti ár.


Idén közel 20 ezer új lakás kerül átadásra

2018-ban nagyjából 20 ezer új lakást fognak átadni, aminek nagy részét eladják, viszont a 20-30%-uk előreláthatólag az albérletpiacon fog megjelenni. Akik teljesen új otthonba szeretnének költözni, azoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen ezek a lakások a drágább árkategóriába tartoznak, és szinte biztosra vehető, hogy 150 ezer forintnál többe fog kerülni a bérlésük. Ez kihathat az olcsóbb lakások keresletére is, hiszen mivel az újonnan átadott lakások bérleti díja várhatóan magas lesz, a rezsijük vélhetően kisebb, mint a régebbi típusú lakásoknál, így enyhülhet a nyomás a 100-150 ezer forint közötti bérbeadó ingatlanok terén.


hirdetés

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...