Mindennapos, hogy csúszik az építkezések határideje

  2019. szeptember 03.

Sokan nem tudják, hogy ingatlant vegyenek vagy béreljenek. Mindkettőnek megvan az előnye, hátránya. A döntés nagyban függhet jelenlegi élethelyzetétől, illetve anyagi lehetőségeitől is. Az ingatlanvásárlás mellett szólnak a jelenlegi alacsony lakáshitel kamatok. Lakásvásárlás esetén a használt ingatlan vásárlása, a saját kezű építés és a társasházba beszállás merülhet fel, mint opció. Egy felmérés a budapesti újlakás építéseket vizsgálta. Összesen 6470 ingatlan szerepelt a felmérésben, magán és társasházi építések egyaránt. A felmérés eredményeként elmondható, hogy mindennapos, hogy csúszik az építkezések határideje, de elsősorban a társasházi építéseké.

 


hirdetés

A vizsgálat arra is kitért, hogy például a projekt nagysága megszabja-e, mennyire lépik át a határidőket az építtetők. A társasház építéseknél, ahol a vállalkozás eladja a lakásokat, 43% esetében időben fejezték be a munkákat. Pont ugyanennyi százalék esetén viszont egy negyedévtől egy évig csúszott az átadás. 14%-nál pedig több, mint egy évet kell várniuk a lakásokra azoknak, akik előleggel bejelentkeztek az adott otthonokra, és 100 esetből 1-nél ennél is tovább húzódott az átadás.

Összefüggés nem tapasztalható aközött, hogy hány lakás van az adott házban vagy házcsoportban, amely épül, és hogy átadásra került-e az ingatlant időben. Egyaránt késés lehet kis építkezéseknél és nagyoknál is. Valószínűleg nem a lakás méretétől, hanem inkább, az építtető tapasztalatától és kapcsolatrendszerétől, valamint az általa biztosított színvonal megtartásától függ a készenléti állapot. A legnagyobb projekteket a nagy, tőkeerős cégek szokták vinni, ám ugyanúgy megcsúszhatnak, mint a kisebb vállalkozások.

 

Ha vevőként beszáll egy társasház építési projektjébe, amit érdemes figyelembe venni, az az adott cég szakmai múltja. Ahol rendben átadott házak vannak a portfólióban, ott nagyobb bizalommal lehet a cég felé. Érdemes az építtető cég vezetőinek a nevére is rákeresnek az interneten, hiszen a rossz hírű vállalkozást le lehet zárni és újat lehet indítani.

Ha új ingatlan vásárlása helyett felújít, mindenképpen kérjen referenciát. Amennyiben nem így jár el, előfordulhat sajnos, hogy a szakemberek elteszik az előleget, és sose látja őket többet.

 

Ha lakáshitelre is szüksége van az ingatlanvásárláshoz, használja a Hitelmax lakáshitel kalkulátorát. A kalkulátor segítségével, objektív, megbízható forrásból egy reális összképet kaphat a lakáshitel ajánlatokról. Az online kalkulációval rengeteg időt is spórolhat, mert ezáltal, csak a választott bankfiókba kell bemennie. A kalkulátor használata egyszerű, és semmilyen kötelezettséggel nem jár. Adatainak megadása után a kalkulátor kilistázza azokat a hitelintézeteket, amelyeknél Önnek esélye lehet a hitelfelvételre. Ezt követően Önnek csak ki kell választania a legkedvezőbb konstrukciót.

 

Érdemes szakember segítségét kérni, ha egyedül nem boldogul, akár ingatlanvásárlásról, akár hitelfelvételről is van szó. Egy szakember minden buktatót ismer a maga területén, amire esetleg Ön nem is gondol, így sok kellemetlenségtől megkímélheti magát, illetve anyagi hátrány sem érheti.

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...