Licitálna, vagy alkudna egy ingatlanra?

  2018. február 21.

Magyarországon 2016. óta felszöktek az ingatlanárak, ennek ellenére a fővárosban egyre gyakoribb az ingatlankeresők körében, hogy egy lakás esetében fölé licitálnak a hirdetésben szereplő árnak. Ennek oka, hogy biztosan megvehessék a kiszemelt ingatlant, de ezzel szemben az sem ritka Magyarországon, hogy a meghirdetett ár 10 %-át is lealkudják a vevők.


Nézzük először a licitálást!

2018. február közepéig csaknem 23%-kal nőtt éves szinten az ingatlanok iránti kereslet, különösen a lakások iránt, amely szerint az aktuális kereslet 23%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Egy friss elemzés megvizsgálta, hogy az ingatlanvásárlók milyen alkupozícióban tárgyalnak az eladókkal. A következő információk Budapestre és külvárosaira, valamint a felkapottabb településekre vonatkoznak, mint például Sopron, Pécs illetve Veszprém.

Egy szakértő szerint, mivel megnőtt az ingatlanok iránti kereslet, ezért az idei év erősnek ígérkezhet a lakáspiacon. Fontos tudni, hogy a kereslet mellett a kínálat is 12%-kal nőtt, és ez az adat azt jelezheti, hogy a kínálatba frissen bekerülő lakások tulajdonosai a korábbinál több érdeklődőre számíthatnak. Mindezen okok miatt, a szakértő szerint, a lakásvásárlók alkupozíciója egyenlőre korlátozott.

Az elemzésből kiderült, hogy az elmúlt évek során a fővárosban található eladó használt lakások terén, a vevők tavaly kevesebb esetben tudtak árengedménnyel ingatlant vásárolni, mint a korábbi években. Átlagosan, minden 20. eladó ingatlanra felfelé licitálnak a vevők.


Lealkudna az árból?

A felmérések kitértek az alkudható ingatlanokra is, amelyekből kiderült, hogy az átlagos alku mértéke a fővárosban 2,6-4,6%-os volt ingatlantípustól függően. A szakértő szerint az egymillió forintnál nagyobb alkura az esetek negyedében került sor a fővárosban. A tipikus áralku mértéke 2017-ben kisebb volt mint 5%.

A külvárosokban, illetve a vidékeken levő ingatlanok esetében nagyon számít az eladó lakás elhelyezkedése, illetve, hogy mennyire felkapott településen fekszik. Budapesten és az egyetemvárosokban erősen korlátozott mértékű az alkudozás. Érdemes tudni, hogy a megyei jogú városokban például 2017-ben átlagosan 3,6-6,2% között lehetett alkudni az ingatlanokra. Legfőképpen a családi házak árát tudták lejjebb szorítani a vevők, legkevésbé pedig a panellakások árát lehetett lecsökkenteni az alkudozások során.

 

Pár példa a Budapesti átlagos áralkuról: (2017.01.01- 2017.12.31)

  • III.kerület családi ház esetén : 6.38 millió forint (ingatlanár 5.9%-a) panel lakás esetén: 520 ezer forint (ingatlanár 2,6%-a)
  • X.kerület családi ház esetén: 2,8 millió forint (ingatlanár 8,6%-a) panel lakás esetén: 504 ezer forint (ingatlanár 3%-a)
  • XI. kerület családi ház esetén: 6.05 millió forint (ingatlanár 9.1%-a panel lakás esetén: 275 ezer forint (ingatlanár 0,9%-a)
  • XIV. kerület családi ház esetén: 4,16 millió forint (ingatlanár 6.5%-a) panel lakás esetén: 599 ezer forint (ingatlanár 3,4%-a)
  • XV. kerület családi ház esetén: 1,5 millió forint (ingatlanár 6.0%-a) panel lakás esetén: 621 ezer forint (ingatlanár 3,5%-a)
  • XVI. kerület családi ház esetén: 0,95 millió forint (ingatlanár 2.3%-a) panel lakás esetén: 735 ezer forint (ingatlanár 3,7%-a)
  • XVII. kerület családi ház esetén: 1,39 millió forint (ingatlanár 5.2%-a) panel lakás esetén: 466 ezer forint (ingatlanár 2,6%-a)
  • XVIII. kerület családi ház esetén: 1,8 millió forint (ingatlanár 3.4%-a) panel lakás esetén: 281 ezer forint (ingatlanár 1,7%-a)
  • XIX. kerület családi ház esetén: 2,09 millió forint (ingatlanár 6.5%-a) panel lakás esetén: 339 ezer forint (ingatlanár 2,2%-a)
  • XX. kerület családi ház esetén: 0,83 millió forint (ingatlanár 3,5%-a) panel lakás esetén: 504 ezer forint (ingatlanár 3,1%-a)
  • XXI. kerület családi ház esetén: 1,13 millió forint (ingatlanár 3.6%-a) panel lakás esetén: 268 ezer forint (ingatlanár 1,6%-a)
  • XXII. kerület családi ház esetén: 2,09 millió forint (ingatlanár 3.7%-a) panel lakás esetén: 339 ezer forint (ingatlanár 2,7%-a)
  • XXIII. kerület családi ház esetén: 0,34 millió forint (ingatlanár 1,5%-a) panel lakás esetén: 400 ezer forint (ingatlanár 2,2%-a)

Az adatok szerint Budapesten átlagosan : családi ház esetén: 2,33millió forint (ingatlanár 4.6%-a) panel lakás esetén: 495 ezer forint (ingatlanár 2,6%-a)

 


hirdetés

Pár példa a vidéki városok átlagos áralkujáról: (2017.01.01- 2017.12.31)

  • Debrecen családi ház esetén: 1,33 millió forint (ingatlanár 5,9%-a) panel lakás esetén: 495 ezer forint (ingatlanár 3,6%-a)
  • Eger családi ház esetén: 2,05 millió forint (ingatlanár 6,4%-a) panel lakás esetén: 420 ezer forint (ingatlanár 4,2%-a)
  • Érd családi ház esetén: 1,66 millió forint (ingatlanár 5,8%-a) panel lakás esetén: 650 ezer forint (ingatlanár 5,1%-a)
  • Győr családi ház esetén: 1,59 millió forint (ingatlanár 5,7%-a) panel lakás esetén: 456 ezer forint (ingatlanár 3,0%-a)
  • Kaposvár családi ház esetén: 1,04 millió forint (ingatlanár 9,5%-a) panel lakás esetén: 144 ezer forint (ingatlanár 1,6%-a)
  • Miskolc családi ház esetén: 1,04 millió forint (ingatlanár 7,4%-a) panel lakás esetén: 298 ezer forint (ingatlanár 3,9%-a)
  • Pécs családi ház esetén: 0,95 millió forint (ingatlanár 7,1%-a) panel lakás esetén: 359 ezer forint (ingatlanár 3,2%-a)
  • Sopron családi ház esetén: 0,73 millió forint (ingatlanár 0,7%-a) panel lakás esetén: 494 ezer forint (ingatlanár 3,1%-a)
  • Székesfehérvár családi ház esetén: 0,94 millió forint (ingatlanár 3,3%-a) panel lakás esetén: 482 ezer forint (ingatlanár 3,5%-a)
  • Szombathely családi ház esetén: 0,85 millió forint (ingatlanár 6,2%-a) panel lakás esetén: 357 ezer forint (ingatlanár 2,7%-a)
  • Veszprém családi ház esetén: 2,47 millió forint (ingatlanár 7.0%-a) panel lakás esetén: 675 ezer forint (ingatlanár 5,3%-a)


Az elemzés szerint 2018-ban folytatódik a vidék felzárkózása, elsősorban a nagy városokban és azok 50 kilométeres körzetében található településeken. A fővárosban a használt és az új építésű ingatlanok tekintetében lehet pörgésre számítani. Áremelkedés idén is várható, de nem olyan mértékben, mint amilyen a korábbi években volt tapasztalható.
 

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...