Lakástakarékban gyűjti pénzét, és problémái akadtak a felhasználással?

  2018. január 08.

Ha lakáscélú megtakarításba kezd, a legkézenfekvőbb megoldás a lakástakarék (LTP), ami 4-10 éves futamidővel igényelhető. Havonta a maximálisan befizethető összeg 20 ezer forint. Az állam 30%-kal támogatja befizetését, ami viszont nem lehet több, mint évi 72 ezer forint. Ha Ön havonta többet is meg tudna takarítani, mint 20 ezer forint, az is megoldható, még pedig úgy, hogy közeli hozzátartozói nevére is köt lakástakarékot, akár gyermekei nevére. Így, annyiszor 20 ezer forintot takaríthat meg havonta, amennyit csak szeretne.

A szabályozás értelmében, csak akkor jár az állami támogatás, ha a megtakarítási idő meghaladja a 4 évet, és a befizetések rendben megvoltak. Ha ez nem így történik, vagyis 4 éven belül fel szeretné használni a megtakarított összeget, akkor nem jár sem az állami támogatás, sem a jóváírt kamat.


hirdetés

 

A 2017 júliusa után kötött LTP-szerződések esetében a kiutalásra már csak két hónapot kell várni, szemben az előbb kötött szerződésekkel, ahol 3 hónap volt a kiutalási időszak. Ha esetleg Önnek sürgős a felhasználás plusz pénz ellenében lehetőség van arra is, hogy 2-3 hónapnál előbb kiutalják az összeget. A lakáscélt minden esetben igazolni kell.

 

Ha havonta 20 ezer forint a vállalt befizetés, 4 év alatt igen csinos kis összeg gyűlhet össze, amit bármilyen lakáscélra felhasználhat. Legyen az felújítás, korszerűsítés, vagy akár önerőként is beszámítható ingatlanvásárlás esetén. Ha a havi 20 ezer forintos, 4 éves futamidőre kötött szerződés összegével számolunk, akkor az 1,2-1,3 millió forint körül lesz. Ha ugyanezt a befizetett összeget vesszük 8 évre, értelemszerűen, ennek dupláját kapjuk, vagyis 2,5-2,6 millió forintot.

 

Mit tehet, ha problémába ütközik a felhasználás?

Az LTP-szerződés meghosszabbítása

Előfordulhat, hogy a lakástakarék lejáratakor nem sikerül lakáscélt találni. Ebben az esetben lehetőség van a szerződés meghosszabbítására. A legrövidebb futamidejű, 4 éves szerződést, akár 8-10 évre is meghosszabbíthatja. Amit erről fontos tudni, hogy, ennek a szerződésmódosításnak van egy néhány ezer forintos díja, illetve ki kell fizetni a szerződéskötési díj különbözetét, ami így már a magasabb szerződéses összegre szól. A szerződéskötési díj, a szerződéses összeg 1%-a.

 

Nem fogadja el a kiutalást

Az életben adódhat úgy, hogy a szerződés lejáratakor, nem tudja felhasználni a megtakarított összeget. A szabályok értelmében megteheti, hogy nem fogadja el a kiutalást, és ezt a lakástakarék felé sem jelzi. Ebben az esetben már nem kell fizetni a havi vállalt összeget, de ha továbbra is fizeti, akkor a szerződés kezdetétől számítva 10 évig jár a támogatás. Ami itt probléma lehet, ha hitelt is szeretne felvenni, az az, hogy a változatlan szerződéses összeg miatt a további befizetés csökkenti az igénybe vehető lakáshitel összegét. Ez esetben, ha Önnek szükséges a hitel a megtakarítás mellé, ajánlott inkább a szerződésmódosítás.

 

Lakáshitel felvétele a megtakarítás lejárata előtt

Napjainkban a lakásárak a magasba szöktek, így valószínű, hogy hitelre is szükség van a megtakarítás mellé. Ennek előnye az egyéb banki hitelekkel szemben, hogy kamata kedvezőbb, illetve fix a futamidő végéig. A lakástakarék mellé lakáshitelt is vehet fel, akár a megkötés pillanatában, ami nem más, mit az azonnali áthidaló kölcsön. Ha csak a lakástakarék lejárata után venne igénybe hitelt, természetesen az is lehetséges. Az áthidaló időszak alatt a lakástakarékba fizetett megtakarításon felül, a felvett kölcsönre csak kamatot kell fizetni. A megtakarítási időszak lejártakor a lakástakarékban összegyűlt pénz automatikusan a hitel tőketartozását csökkenti. Ezt követi a lakáskölcsön szakasz, amely alatt a törlesztőrészlet már a kamatot és a tőkét is tartalmazza.

 

Egy jó tanács!

Ha rövidebb futamidejű LTP-szerződést köt, magasabb hozamot érhet el, mintha egy hosszabb futamidejű szerződést kötne. Ha a lakáscél felhasználásába belefér, kössön inkább egymás után két 4 éves szerződést, mint egy 8 évest. Ennek oka, hogy minél hosszabb megtakarítási időszakot választ, arányaiban annál kisebb hozamot érhet el, még úgy is, ha a befizetésekre megkapja az állami támogatást.

 

 

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...