Mi a lakástakarék-pénztár (LTP)? Mire vehető igénybe?

2017. március 02.

A lakástakarék, vagy másik ismert nevén lakás-előtakarékosság, egy államilag támogatott megtakarítási forma, ahol az éves befizetést az állam 30%-kal támogatja, de maximum évi 72 ezer forinttal. Jó lehetőség annak, aki valamilyen lakáscélú tervet akar megvalósítani, vagy aki ingatlan jellegű vagyon gyarapítást szeretne elérni.

 

Megtakarítási időszak

A megtakarítási időszak általánosan minimum 4 éves, maximum 10 éves futamidőig választható. Ha 4 év előtt felmondja, az addigi állami támogatásokat kamatokkal együtt vissza kell fizetni, de a tőkét és annak kamatait megkapja. Ha hosszabb időre kötötte, de 4 év után felhasználja, az állami támogatás jár, ha igazolja a lakáscélt.

A lejárat után még van egy 2 hónapos várakozási idő, mielőtt kifizetnék az összeget. Ez idő alatt is lehet befizetni, és arra is jár az állami támogatás.

 

Felhasználhatósága

Csak lakáscélra lehet felhasználni az itt összegyűjtött összeget, azon belül is csak saját tulajdonban levő ingatlanra, illetve abban az esetben másik ingatlanra, ha hivatalosan is a használatában van, például haszonélvezeti joga van rajta. A lakáscélú felhasználásba nagyon sok minden beletartozik.

 

Otthonteremtés:

  • új lakás, ház vagy tanyai ingatlan megvásárlására
  • használt lakás, ház vagy tanyai ingatlan megvásárlására
  • telek vásárlására
  • házépítési tervek megvalósítására
  • önerőként használhatjuk lakáshitel felvételéhez

Felújítás:

  • a lakás kifestésére
  • szigetelések megújítására
  • beépíthető háztartási gépek megvételéhez
  • beépíthető konyhabútor kialakításához
  • galéria elkészítéséhez
  • biztonsági zár, valamint riasztó vásárláshoz
  • internet és kábeltévé rendszer kiépítésére
  • légkondicionáló beszerzéséhez, beépítéséhez

Energiatakarékossági célok:

  • elavult fűtésrendszer korszerűsítésére, vagy lecserélésére
  • energiatakarékos nyílászárók beszerzéséhez, beépítéshez
  • napkollektor rendszer kiépítésére
  • falak külső és belső hőszigeteléséhez, padlók felújításához, hőszigeteléshez
  • hőszigetelő mennyezet kialakításhoz

Már meglévő lakás és ház bővítése, környezetének szépítése:

  • plusz szoba, vagy garázs hozzáépítésére
  • terasz elkészítéséhez, hozzávaló bútorok, kellékek beszerzésére
  • parkosítás végrehajtásához, padok, díszítőelemek megvételéhez
  • ház körüli kerítés, járda, árok kiépítésére
  • beépített redőny megvásárlásához, beépítéséhez

Egyéb:

  • Lakáscseréhez is felhasználható, ha az elcserélni kívánt ingatlan drágább, mint a meglévő lakásunk.
  • Lakáshasználati jog is vásárolható belőle, akár például egy nyugdíjasházba szóló bérlet.
  • Lakáscélú kölcsön kiváltására.
  • Lakásszövetkezetek vagy társasházi közösségek közös tulajdonában álló épületrészek felújítására vagy korszerűsítésére.

Fontos, hogy nyaraló vásárlására nem lehet felhasználni!

 

Előnyök

  • A lakáskasszába befizetett pénz és az állami támogatás is teljes kamatadó mentességet élvez.
  • A befizetéseket az állam 30% vissza nem térítendő plusz pénz hozzáadásával támogatja.
  • Családon belül ennek az állami támogatásnak az összege többszörözhető oly módon, hogy több családtag nevére is lakástakarék szerződést köt.
  • A lakáskasszán összegyűlt pénzt lényegében bármilyen lakáscélú terv megvalósítására fel lehet használni.
  • Lakástakarék szerződés birtokában kedvezményes kamatú lakáshitel, vagy lakáscélú hitel igénylésére nyílik lehetőség.

 

Költségei

Az LTP induló költsége a számlanyitási díj. Ez általában a szerződéses összeg 1%-a. A szerződéses összeg a teljes futamidő alatt befizetett pénz, az állami támogatások összege, az összes kamat plusz a felvehető hitel teljes összege (attól függetlenül, hogy akar-e hitelt felvenni).

 

Felhasználás igazolásához szükséges dokumentumok

  • tulajdoni lap a vásárlás tényéről
  • építési engedély
  • hitelintézet igazolása az előtörlesztésről
  • saját névre szóló számlák a felhasználásról 

 

Típusai

A lakástakarék-pénztárak nem csak betétgyűjtésre alkalmasak, hanem utána alacsony kamatozású hitelt is igénybe vehet pár évre lakáscélra, ha akar.

Így két típust különböztetünk meg:

  • A “hozam” termékek magasabb kamatozásúak, az esetleges hitel ugyanannyi lehet, mint amennyit összegyűjtött betétben a futamidő alatt. A hitel kamata is annyival nagyobb a “hitel” termék kamatánál, mint amennyivel több kamatot kap a gyűjtési időszak alatt a saját pénzére.
  • A “hitel” termékek alacsonyabb kamatozásúak, cserébe ennyivel alacsonyabbak a hitelkamataik, plusz általában nem csak annyi pénzt kap hitelre, amennyit összegyűjtött, hanem annak általában a másfélszeresét.

 


hirdetés

Jó ha tudja, hogy a lakástakarék pénzeket már meglévő lakáshitelek, lakáscélra felvett hitelek előtörlesztésére is elfogadják a hazai pénzintézetek, sőt lehetőség van arra is, hogy az árfolyamgátba belépett személy a gyűjtőszámla hitelt egyenlítse ki, természetesen csak lakáscél esetén.

 

 

 

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...