Az értékesítés céljából vásárolt ingatlan veszélyei!

  2017. június 30.

Napjainkban a lakáshitel kamatok csökkenése, egyenes arányos, a lakásvásárlási kedv növekedésével. A magas ingatlanárak ellenére egyre többen vásárolnak lakást, akár magáncélra, akár befektetés céljából. Ha elég körültekintő, és odafigyel az apró buktatókra, az ingatlan jó befektetés lehet. A befektetést tekintve, egyesek kiadás céljából, mások pedig további értékesítés céljából vásárolnak ingatlant. Mindkettő kockázatos lehet, ha meggondolatlanul vág bele. Mindenféleképpen érdemes részletesen átgondolni, mit is szeretne pontosan. Egy korábbi cikkünkben már írtunk a bérbeadás kockázatairól, most nézzük meg, az értékesítés céljából vásárolt ingatlan veszélyeit!

 

Tulajdonképpen ezt is két csoportra lehet osztani, mert vannak azok, akik kifognak egy jó vételt, akár árverésen, majd az ingatlant tovább értékesítik, mindenféle felújítás, illetve energia ráfordítása nélkül. Ezzel akár több millió forintot is kereshetnek rajta.


hirdetés

A másik csoportba azok tartoznak, akik megvásárolnak egy rosszabb állapotban levő ingatlant jó áron, majd nagyon kevés energia, illetve pénz ráfordításával egy picit helyrehozzák, és drágábban értékesítik. Ezzel szintén jókora hasznuk lehet az ingatlanon. Való igaz, hogy egy értékesítési céllal megvásárolt ingatlanon több nyeresége lehet, mintha bérbeadná, viszont bukni is nagyobbat lehet. Nem árt a következőkre odafigyelni.

 

Ha az ingatlant, amit vásárolt minél hamarabb értékesíteni szeretné elengedhetetlen, hogy jó környéken legyen. Ugyanis hiába volt nagyon kecsegtető a vételár, ha utána a nyakán marad az ingatlan. Akkor bizony nemhogy nem nyert, hanem óriásit bukott vele. Érdemes nem a legfelkapottabb környékeken ingatlant keresgélni erre a célra, mert valószínű, hogy ott magas a vételár, így a későbbiekben nehezebben fogja tudni értékesíteni. Viszont a még nem annyira közismert, de fejlesztés alatt álló környékeken levő ingatlanok, kiválóak lehetnek erre a célra, mert azok vételára nem megfizethetetlenül magas.

 

Mit, és mennyire érdemes felújítani? Ez egy igen nehéz kérdés. Szakemberek szerint, nem kell túlzásba esni. Egy minimális felújítás elegendő, persze ez függ az ingatlan állapotától. Azt szokták mondani, egy kis festés, és esetleg a fürdő felújítása, ami szükséges lehet. A fürdő felújítása is némileg kérdéses, persze itt nem a legújabb trendre gondolunk, hanem kisebb javításokra, mert, ha az esetleg nem felel meg a vevő ízlésének, már el is veszítette. Ezekkel az apró trükkökkel ápoltabbnak, üdébbnek tűnik az ingatlan, és sok pénzbe se kerül. Legalábbis nem annyiba, mint amennyit kereshet rajta. Persze ez is attól függ, hogy milyen ingatlanról van szó, és mely vásárlói körbe tartoznak a leendő tulajdonosok. A konyhát nem ajánlatos felújítani, általános tapasztalok szerint, azt a leendő tulajdonosok szeretik kedvükre alakítani. Persze azért itt is lehet némi kozmetikázást bevetni, amitől szebbnek hat a látkép.

 

Mint már említettem, a felújítás egy nehéz kérdés, mert előre nem lehet kiszámítani, hogy a vevőnek mennyi tőkéje van, mert előfordulhat, hogy csak annyi, ami a vételárra elegendő, és akkor jól jön a felújított, kicsinosított lakás. Viszont, ha a vevő szeretné felújítani, akkor olcsóbb, lelakottabb ingatlant keres, amit saját ízlésére formálhat. Ebben az esetben pedig kár volt bele energiát fektetni. Tehát mondhatjuk, hogy ez a szerencsén, és a véletlenen múlik.

 

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...