Minden, amit az előlegről tudni érdemes

  2021. március 26.

Amikor két fél között adásvételre kerül a sor, nem azonnal történik a vételár kifizetése. Az előleg egy előre átadott összeget jelent. A vevő vételár részletet ad át az eladó részére, így ezzel a felek kifejezik vételi-eladási szándékukat. A szerződő felek az adásvételi szerződés megkötésekor általában úgy egyeznek meg, hogy a vevő a vételárat a szerződésben jelölt részletekben és időpontokban fizeti meg. Az előleg beleszámít a vételárba. Ha valamilyen oknál fogva a szerződés később meghiúsul, akár a vevő, akár az eladó hibájából, a kifizetett előleg visszajár. Sokan összekeverik az előleget a foglalóval, a kettő közti alapvető különbség, hogy az előleg visszajár, a foglaló viszont nem. Gyakran tudatosan ezzel tévesztik meg az embereket.

 

Az előleg, illetve a foglaló is a vételár részét képezi, és valamilyen dokumentumban rögzítik. Ez a dokumentum lehet: vételi szándéknyilatkozat, foglalóról szóló megállapodás, előszerződés, adásvételi szerződés. Általában a dokumentumok sorrendje a valóságban is így halad egymás után.

Egy adás-vételnél a foglalónak talán hangsúlyosabb szerepe van, mint az előlegnek. Ugyanis, ha előleget ad a vevő az eladónak, az az üzlet meghiúsulása esetén visszajár az eladónak. Viszont, ha foglaló átadása történik, akkor már más a helyzet. Ha a vevő hibájából nem jön létre az adás-vétel, akkor elveszíti a foglalót, ha pedig az eladó hibázik, akkor a foglaló kétszeresét köteles visszafizetni a vevőnek.

 


hirdetés

Mind az előlegnek, mind a foglalónak más jogi vonzatai vannak. A gyakorlat azt mutatja, hogy a vevők előleget szeretnek adni, az eladók pedig foglalót szeretnek kapni. Ez teljesen érthető. Az eladó eladási szándéka stabil, hiszen már eldöntötte, hogy el kívánja adni az adott ingatlant. Ritka, hogy a vevő hibájából hiúsul meg egy adás-vétel. A vevő viszont könnyebben eláll vételi szándékától, mert ő érzelmi alapon dönt arról, hogy megveszi-e a lakást. Ezért, mikor foglalót ad a vevő az eladónak abba is hagyja az ingatlankeresést. A foglaló komolyabb vételi szándékról biztosítja az eladót. Viszont előleg esetén, ez nem így van, hiszen mindenképpen visszajár a vevőnek, ezért nem ritka, hogy több lakásra is előleget fizet egy vevő.

 

A vevő számára akkor előnyösebb az előleg, ha még nem biztos benne, hogy megveszi a kiszemelt ingatlant, vagy ha lakáshitelből kívánja azt megvásárolni, és még nem biztos benne, hogy pozitív hitelbírálatban részesül. Erre megoldás lehet, egy előzetes hitelbírálat.

Az eladó számára abban az esetben lehet előnyös az előleg, ha sok az érdeklődő az ingatlanra, és úgy véli, hogy tudna még emelni az eladási áron. Hiszen ha előleget kér és jön olyan vevő, aki magasabb vételárat kínál, akkor csak visszaadja az előleget a másik vevőnek.

 

A foglalóról vagy előlegről szóló megállapodáson mindenképpen szerepeljen két tanú, a későbbi vitás és peres helyzetek miatt. Az igazi védelmet a vevő számára az adásvételi szerződés adja. Az adásvételi szerződést a földhivatal által érkeztetni is kell. Ez azt jelenti, hogy be kell adni a földhivatalhoz, aki érkezteti azt, ezáltal a vevő széljegyre kerül a tulajdoni lapon. Ez azt jelenti, hogy hivatalos formát kapott az adásvétel és nem lehet több olyan előleget vagy foglalót átvenni az ingatlanra, ahol az átadást adásvételi szerződésben rögzítették.

 

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...