Vajon meddig pörög még a lakáspiac?

  2019. június 11.

Jelenleg is nagyon magas áron lehet lakáshoz jutni, mégis a szakértők a közeljövőre teszik az ingatlanpiaci drágulás tetőpontját. Sokan úgy gondolják, hogy ennél magasabbak már nem lehetnek az árak, de sajnos ez nem így van. Vajon meddig pörög még a lakáspiac? Csökkenés nincs a látóhatáron. Egy biztos, egyre közelebb a csúcs, ahonnan már ismét leszálló ágba fog kerülni a piac.

 

Ha esetleg jönne is egy válság, nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni. Az árak évek alatt fognak csökkenni. A 2008-as pénzügyi válság is 2013-ra vitte a mélybe a lakásárakat. A lakások négyzetméterára átlagosan 180-210 ezer forint volt. 2013-tól viszont elkezdtek emelkedni az ingatlanárak. A gazdaság stabilizálódásán túl, a költözések igényének felgyülemlése, a kedvező kamatkörnyezet, a bróker botrányok, az építőipar lemaradása, az állami támogatások, a külföldi befektetők, a pörgő turizmus mind-mind serkentette a lakáspiacot. Olyannyira, hogy négy-öt év alatt a fővárosi piacon duplázódtak az árak. Egyes területek esetén valóban, az indokoltnál magasabbak már az árak, azonban az esetek többségében csak tavaly, 2018-ban érték el a válság előtti reálérték szintet az ingatlanok. Viszont fontos hangsúlyozni, hogy a relatíve magas árakon túl, inkább maga az egység idő alatt bekövetkezett áremelkedés az, ami a megszokottnál jóval nagyobb.

 

Valószínűsíthető, hogy a CSOK illetve a Babaváró hitel, és a nagycsaládosoknak szóló egyéb kedvezmények nem hagyják lankadni az ingatlanárakat, sőt még emelhetnek is rajtuk. A másik tényező, ami szinten tartja a lakásárakat az az, hogy a tulajdonosok ragaszkodnak a magas árakhoz.

Az előbb említett kedvezményeknek köszönhetően sokan fognak akár tízmillió forintot is kapni, amelyet nem kell visszafizetniük. Ez növeli az esélyes vevők táborát, így az ingatlanárak emelkedhetnek. Valószínűsíthető, hogy az áremelkedés lesz az irányadó trend 2019-ben is, de a növekedés üteme folyamatosan csökkenni fog. A lakásáfa kifutása lesz egy biztos mérföldkő az árak tekintetében, de az állami szabályozások és a gazdasági helyzet változásai bármikor újrarajzolhatják az ingatlanpiaci görbék alakulását.

A CSOK és a Babaváró hitel célcsoportja is korlátozott, mert csak házasok élhetnek a lehetőséggel. Aki biztos abban, hogy lesz gyereke, valószínűsíthető, hogy mindenképpen élni fog a Babaváró hitel adta lehetőséggel, mert annyira kedvezőek a kondíciók. A Babaváró hitel szabad felhasználású, így ha már van esetleg a családnak lakása, akár felújításra is lehet költeni.

 

A fentieket átgondolva, nem biztos, hogy jó ötlet elhalasztani az ingatlan vételt, azzal az indokkal, hogy kivárja a kedvezőbb időszakot. Ha ingatlant szeretne vásárolni, jobb, ha minél előbb belevág, akár ki tudja használni a hozzá járó családosoknak szóló kedvezményeket, akár nem. Az sem utolsó szempont, hogy a lakáshitel kamatok jelenleg nagyon alacsonyak. A jövőbe nem lehet látni ezen a területen sem, szakértők szerint kamatdrágulás nem várható, de erről pontos információt senki sem tud mondani.

Az ingatlanárak emelkedése hatással van a lakásbérleti díjakra is. A lakáspiac élénkülése miatt emelkedtek a lakásárak, azzal együtt pedig emelkedtek a bérleti díjak is. Viszont, a rövidtávú bérleti konstrukciók, a lakásszállások is nagy hatást gyakoroltak a hagyományos bérleti piacra, hiszen általuk egyfajta vákuum keletkezett a kínálatban.

 

Ha különböző kedvezményeket nem tudja kihasználni, és lakáshitelre is szüksége van az ingatlanvásárláshoz, a lakáshitelek összehasonlítására kiváló megoldás a Hitelmax lakáshitel kalkulátora, ha nincs ideje végigjárnia a bankokat. Amellett, hogy egy reális összképet kap a lakáshitel ajánlatokról, rengeteg időt is spórolhat, mert ezáltal, csak a választott bankhoz kell bemennie. A kalkulátor használata nagyon gyors, egyszerű, és semmilyen kötelezettséggel nem jár. Be kell írnia a kért adatokat, majd ez alapján a kalkulátor kilistázza azokat a hitelintézeteket, amelyeknél Önnek esélye lehet a hitelfelvételre. Ezt követően Önnek csak ki kell választania a legszimpatikusabbat.


hirdetés

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...