Válassza a lakástakarékot, ha lakáscélra gyűjt!

  2017. május 19.

A lakástakarékpénztár egészen kis összeggel elindítható, a maximum havi befizetés 20  ezer forintt. Az állam is támogatja 30%-kal, de legfeljebb évi 72 ezer forinttal. Minimum 4, maximum 10 évre köthető. Egyetlen dolog amire figyelnie kell, hogy mindig időben fizesse be, az erre szánt összeget. Mint a nevében is benne van lakáscélra lehet felhasználni, úgy, mint, otthonteremtésre; felújításra; energiatakarékossági célokra; már meglévő lakás és ház bővítésére, környezetének szépítésére; illetve egyéb lakáscélokra. Válassza a lakástakarékot, ha lakáscélra gyűjt, mert ennél kedvezőbb megoldást nem talál!

 

A lakástakarékban összegyűjtött pénz már meglévő lakáshitelek, lakáscélra felvett hitelek előtörlesztésére is felhasználható, sőt lehetőség van arra is, hogy az árfolyamgátba belépett személy a gyűjtőszámla hitelt egyenlítse ki, természetesen csak lakáscél esetén.


hirdetés

 

A lakáshitel kamatok igen alacsonyak manapság, de ez nem azt jelenti, hogy hitelhez jutni könnyű. Ebből a szempontból, nagy előnye a lakástakarékot fizetőknek, hogy a bankoknál nagyon pozitív a hiteligénylő megítélésénél, hogy már van valamilyen megtakarítása, ezért egyrészt nagyobb eséllyel kapható meg a lakáshitel, másrészt nagy valószínűséggel jobb kondíciókkal adják oda a kölcsönt.

 

Válassza a lakástakarékot, ha lakáscélra gyűjt!

Köthető-e egy családon belül több LTP szerződés?

A válasz igen. Egy családon belül az állami támogatás megtöbbszörözhető, ha több családtag nevére kötnek lakástakarékpénztár szerződést. Ami fontos, hogy csak és kizárólag egyenes ági hozzátartozók lehetnek a kedvezményezettek.

 

Elkölthető-e több lakáscélra egy megtakarítás?

A válasz szintén igen. Ha egy lakástakarékot kötött, bizonyos korlátok között, többféle lakáscélra is felhasználhatja, ha szeretné. Általában egy választott ingatlan, de létezik olyan lakástakarék, ahol két különböző ingatlan, többféle lakáscéljára is fordítható. Például, az adott ingatlanon levő hitel visszafizetésére, és ha még futja a pénzből annak felújítására. Viszont, ha a lakástakarék lakáskölcsönét is igénybe veszi, szigorúan csak egyetlen ingatlan, maximum két lakáscéljára fordítható az összeg.

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...