Január 1-től változnak az illetékszabályok!

  2017. december 15.

A napokban a Magyar Országgyűlés elsöprő többségben szavazta meg az illetékről szóló törvény módosítását, mely szerint 2018. január 1-től ingatlanvásárlás esetén az illetékalap meghatározásakor, és az illetékmentesség alkalmazásánál figyelembe kell venni a korábban eladott ingatlan forgalmi értékét is. A korábbi szabályozás szerint, csak egy éven belül, de az új változások értelmében már a vásárlást megelőző 3 éven belüli eladott ingatlan számít.

Ez az úgynevezett cserét pótló vétel, melyre most illetékkedvezmény jár, amely szerint a vevő csökkentheti a lakásvásárlással keletkező illetékalapját, az utóbbi 3 évben eladott ingatlanja forgalmi értékével. Ebben az esetben csak az eladott és a megvásárolt ingatlan értékének különbözete után szükséges visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni.


Mi a visszterhes vagyonátruházási illeték, hogyan változott?

Lakásvásrás esetén szükséges visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni, melynek alapja a lakás forgalmi értéke. Az illeték mértéke az ingatlan vásárlása esetén ingatlanonként 1 milliárd forintig 4%, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 2%, de ingatlanonként legfeljebb 200 millió forintnyi összeg lehet.

Lakáscsere esetén is kell illetéket fizetni, mely szerint az elcserélt lakások értékének különbözete után az illeték mértéke 4%.


hirdetés

Fontos, hogy lakástulajdon cseréje és vásárlása esetén, ha a másik tulajdonba lévő ingatlant a vásárlást megelőző, vagy azt követő egy éven belül eladja, és a szerzett lakástulajdon forgalmi értéke az elcserélt, eladott lakástulajdon forgalmi értékénél kisebb, abban az esetben nem kell illetéket fizetni.

Ami még változott, hogy amennyiben egy magánszemély több ingatlant ad el, és vesz, akkor az illetékalap megállapításakor a legkedvezőbb illetékalapot eredményező cserét nézik, így csak egyetlen lakáscserét kell figyelembe venni.

Ami továbbra sem változott

A törvény nem változott abban az értelemben, hogy a lakásvásárlás után eladott lakás forgalmi értékét csak akkor lehet levonni az illetékalapból, ha az ingatlan a vásárlást követő egy éven belül értékesítésre kerül.


Ingatlan vásárlás hitel segítségével

Álmai otthonát csak hitelfelvétel segítségével tudja megvásárolni? A jó hír, hogy sosem voltak még ilyen alacsonyak a lakáshitel kamatok, mint napjainkban. Azonban érdemes jól átgondolni, hogy melyik bank mellett dönt, mert a bankok ajánlatai között is lehetnek különbségek.  Kiválóan tájékozódhat oldalunkon, ahol több bank ajánlata közül is válogathat.

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...