A koronavírus hatással lesz az ingatlanpiacra is!

  2020. március 27.

A mostani járványhelyzet több téren is befolyásolhatja a gazdaságot. Mire véget érnek ezek a korlátozásokkal terhes hónapok, több gazdasági terület is más képet fog mutatni. Szakértők szerint a hazai ingatlanpiac sem lesz kivétel. De vajon a koronavírus milyen hatással lesz az ingatlanpiacra? A helyzet napról napra változik, ezért a legprofibb szakemberek se látnak a távolabbi jövőbe, viszont van, ami már most is egyértelmű. Az elemzők által korábban megjósolt folyamatok, vagyis az, hogy a lakások drágulása lassul, előreláthatóan nem fog bekövetkezni.

 


hirdetés

A ingatlanpiac ugyanis most egyszerűen befagyott, ami érthető. Sok embernek vált bizonytalanná megélhetése. Rengetegen veszítették el munkahelyüket. Akinek meg is maradt a munkája az sem biztosíték arra, hogy eddigi havi jövedelmét kapja. Ez az állapot természetesen csak ideiglenes. Jelenleg viszont kevés embernek van lehetősége most arra a luxusra, hogy ingatlant adjon-vegyen. Ez a mostani helyzetben fizikailag is nehezen megoldható.

 

Az ingatlan vétel és eladás fizikai kontaktussal jár, hiszen mégiscsak egy lakásról, házról van szó, amivel valamilyen célja van az embernek. Akár saját célra veszi, akár befektetésként az ingatlant sok pénzről van szó. Ritkán vesz meg egy ingatlant az ember úgy, hogy saját szemével nem nézte meg, illetve nem találkozott a másik féllel. A szerződéskötésről már nem is beszélve. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy ingatlanvásárlás az esetek többségében hitelfelvétellel is jár, ami pedig ingatlanbecsléssel. Ezek mind megvalósíthatatlanok a jelenlegi helyzetben.

Az ingatlanpiaci forgalom már most lelassult. Márciusban körülbelül ötödére esett vissza a megkötött üzletek száma. A piac tehát állni fog, amíg az élet újra be nem indul, ami 1-4 hónapra becsülhető.

Átmeneti áreséssel számolhatunk, azoknál az eladóknál, akik most mindenáron meg akarnak szabadulni az ingatlanjuktól. Ez a készpénzes vevőknek lehet jó lehetőség, ha a szokásos protokollt elengedik. A hitelfelvétel menete azonban rendkívül lelassul a következő hónapokban. Vagy ha teljes kijárási tilalmat vezetnek be, az még kiszámíthatatlanabb helyzetet hozhat.


A vírus helyzet az albérletpiacra is drasztikus hatással van. Vannak azért olyanok, akiknek most kell lakhelyet változtatniuk, bérleményt találniuk. Persze ez csak egy minimális része a lakosságnak, így a szokásos forgalom töredékét hozza. Feltehetően a probléma miatt költözők nem a vagyonosabb albérlők közül kerülnek ki, vagyis a leggazdaságosabb lehetőséget keresik.

Az Airbnb-t üzemeltetők helyzete sem fényes, ugyanis egyik pillanatról a másikra leállt a rövid távú lakáskiadás. Akik ebben a szegmensben tevékenykednek, sajnos bevételre nem nagyon számíthatnak. Az utasforgalom teljesen leállt a reptereken, csak haza lehet utazni, a turizmus erre a szezonra törölve lett. Sok budapesti Airbnb lakás tulajdonos jótékony célra ajánlja fel ingatlanját, például a kórházi dolgozókat segítve.

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...