Olcsóbb lehet a bankolás

  2019. március 20.

Napjainkra igen drága lett a bankolás, ezért érdemes a szolgáltatók között válogatni, ha bankszámlát szeretne nyitni, mert akár ezreket is spórolhat havonta, ami lássuk be, az egész évet nézve már, 10 ezer forint is lehet. Érdemes a bankszámlához tartozó szolgáltatásokat is megnézni, hogy ne fizessen feleslegesen a nem használt dolgokért. Változásokat hozhat a jövő a mindennapi bankolás terén. A jó hír, hogy olcsóbb lehet a bankolás. 2019 júliusában indulhat el az azonnali átutalások rendszere, megjelenhetnek a csomagalapú díjak, illetve eltörölhetik a tranzakciós illetéket.

Csaknem másfélszer annyit kell fizetni ma a banki szolgáltatásokért, mint hat évvel ezelőtt. A drágulásban a tranzakciós illeték 2013-as bevezetése is komoly szerepet játszott. A 0,3%-os illetéket a pénzintézetektől szedi be az állam, az összeget azonban a gyakorlatban az ügyfelekre terhelik a bankok. A rendkívül alacsony kamatszint mellett részben a banki szolgáltatások drágulása miatt is ugrott hatalmasat a forgalomban levő készpénzállomány.

 

Az MNB célja, hogy az utalások, tranzakciók a nap huszonnégy órájában, legfeljebb néhány másodperc alatt célba érjenek, az év minden napján. Januárban megkezdődött a bankokban az azonnali átutalási rendszer tesztelése, amely várhatóan júniusban lesz elérhető. A rendszer segítségével a 10 millió forintos lakossági átutalások azonnal, egész pontosan 5 másodpercen belül megérkeznek majd. Ez a megoldás segítheti az készpénzmentes forgalom növekedését.

A 20 ezer forintnál alacsonyabb összegű átutalásoknál 2019-ben már eltörölték az illetéket, viszont ez még nem minden pénzintézet díjszabásában található meg. A lakossági ügyfelek számára akkor válhat még olcsóbbá a bankolás, ha a tranzakciós illetéket teljes egészében eltörlik, és ez a bankok díjaiban meg is jelenítik.

A hazai pénzintézeteknél a tranzakcióalapú árazás a jellemző, szemben a nyugati országokkal, ahol a csomagalapú. A csomagalapú árazás alacsonyabb díjakat eredményezhet a lakossági ügyfelek számára.

 

Pontosan nem lehet tudni, hogy a mindennapos bankolás ára mennyivel változik. Ennek két oka van. Az egyik, hogy nem lehet tudni az azonnali átutalások konkrét díját, de valószínű a bankok olyan díjakat szabnak, amelyek ösztönzik majd a rendszer használatát. A másik pedig, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékről még nem született konkrét döntés.

Ha lakáshitelt, személyi kölcsönt szeretne felvenni, vagy bankszámlát nyitni, már most is érdemes összehasonlítani a pénzintézetek ajánlatait, például a Hitelmax hitelkalkulátora segítségével. Ne mondjon igent az első ajánlatra. A kalkulátor használata semmilyen kötelezettséggel nem jár. Mivel a bankok között nagy a verseny, könnyen előfordulhat, hogy néhány bank kedvezőbb áron dolgozik a többinél. Az azonnali átutalási rendszer bevezetése, és a pénzügyi tranzakciós illeték eltörlése lehetőséget adhat a lakossági ügyfeleknek arra, hogy az újdonságok fényében válasszanak maguknak bankot.

 

A fintech (financial technology) a pénzügyi szolgáltatás és technológia metszéspontjában lévő speciális iparág. Utalhat digitális pénzügyi szolgáltatóra is, amely a hagyományos pénzügyi szolgáltatókhoz (pl. bankokhoz) képest a legújabb technológiákat használja innovatív, magas ügyfélélményt biztosító pénzügyi szolgáltatások nyújtására. A bankok vagy megpróbálják kiszorítani a piacról az új résztvevőket, vagy együttműködnek velük, és beemelik üzletükbe a fintech cégek tudását.

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...