A bankszámla a bank által ügyfelei részére, a bankkal lebonyolított pénzügyi műveletről számlaszerűen vezetett elszámolás. A bankszámla manapság nélkülözhetetlen az emberek számára. Számos szolgáltatás hajtható végre vele, melyek megkönnyítik mindennapjainkat. Például erre kaphatja fizetését, csoportos beszedési megbízásokat állíthat be rajta, utalásokat hajthat végre, stb. De milyen változások várhatók a napközbeni átutalásban? A továbbiakban kiderül.
Az utalások terén nagy változások történtek a kilencvenes évek óta, mikor is egy utalásra körülbelül egy hetet kellett várni, majd ez 3 napra csökkent, napjainkban pedig már maximum 1 munkanap az átfutási idő.
A ma használatos utalási rendszert napközbeni átutalásnak is nevezik. Ami azt jelenti, hogy a pénzintézetek már naponta 5-10 alkalommal küldhetik be elszámolásra a banki átutalásokat, így akár már egy-két óra alatt is megérkezhetnek az utalások a címzettek számláira. Így a napközben kapott összeg még aznap felhasználható.
Vagyis, a fizetési műveletek teljesítésének további gyorsítása, valamint az elektronikus fizetési módok használati lehetőségeinek kiszélesítése. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az év minden napján, a nap 24 órájában néhány másodperc alatt teljesíthetőek lesznek a fizetések. Ez mind a bankok, mind a központi rendszerek részéről egy rendkívül komplex pénzforgalmi fejlesztést jelent.
A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...