Akár közös számlát is lehet nyitni a Revoluton

  2023. május 10.

Az Egyesült Királyságban alakult Revolut egy FinTech (Financial Technology) cég. Magyarországon 2018-ban indult el. Ez egy olyan alkalmazás, amely folyószámlaként vagy elektronikus pénztárcaként is használható. A Revolut versenyezni próbál a hagyományos bankokkal, a különböző magas banki díjak megszüntetése vagy csökkentése által, beleértve a valutaárfolyamok közti átváltást is. A legújabb információk szerint, akár közös számlát is lehet nyitni a Revoluton.

 

A Revolut új szolgáltatása az úgynevezett „Közös” számla, amit két felhasználó együttesen használhat. Ez annyit jelent, hogy kizárólag meglévő Revolut felhasználók „közösködhetnek”. Az, hogy ingyenes vagy fizetős csomagjuk van, nem befolyásolja a lehetőségeiket.

A közös számlát saját mobilalkalmazásból lehet kezdeményezni egy meghívó küldésével. Amennyiben a másik személy ezt elfogadja, már létre is jött. A közös számlához a meglévő mobilalkalmazásból lehet hozzá férni.

A közös számla nyitása ingyenes, a díjai pedig az adott fél saját csomagjának díjtételeivel egyezik meg. Fontos, hogy csak egy személlyel lehet közös a számla. Ha megszűnik a közös számla, utána bármikor lehet újat létrehozni.

A közös számlára bármelyik fél feltölthet pénzt a saját tárolt kártyájával, és függetlenül attól, hogy melyikük, mekkora összeget fizetett rá, mindketten szabadon költhetnek róla. Mindenki kizárólag a saját tárolt kártyájához fér hozzá, és csak azzal tölthet fel pénzt.

 


hirdetés

A közös számlához a felhasználók külön bankkártyákat igényelhetnek, ezek egymástól függetlenek, eltérő PIN-kódokkal. A közös számlához tartozó kártyákkal az interneten és az üzletekben is lehet fizetni, mint ahogy a kártyák az Apple Pay és a Google Pay rendszerekkel is használhatók.

A közös számlán állandó átutalási és csoportos beszedési megbízásokat is lehet beállítani, így akár arra is használható, hogy a családok ezen keresztül fizessék a közös kiadásaikat, miközben megtartják a saját, személyes számlájukat, amihez más nem férhet hozzá.

A Revolut egyik legfontosabb előnye a gyors, könnyű és olcsó devizavásárlási lehetőség, ami a közös számlánál is elérhető, vagyis 28 különféle devizában tartható rajta pénz.

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...