Mennyivel kerül többe Budapesten, ha a Duna mellett szeretne lakást venni?

  2017. október 20.

Az európai kontinensen szinte egyedülálló élményt nyújt a budapesti Duna látképe, amely évről évre turisták tömegét vonzza fővárosunkba. De nem csak a turisták rajonganak érte, hanem mi magyarok is, ezért kerülhetnek a Duna-parti ingatlanok jelentősen többe, mint Budapest egyéb területein. A folyópartok mindig is vonzották az embereket, a gyönyörű panorámát, ami a Dunához társul szinte mindenki szívesen nézné otthonából. De mennyire kell a zsebébe nyúlnia egy rakparti ingatlanért, és van-e különbség a pesti, illetve a budai árak között?


Pesti árak

Pesten, ahol nagyon felkapottak a Duna-parti lakások, az egyértelműen a belváros, és a hozzá kapcsolódó XIII. kerületi Újlipótváros. Ebben a térségben a lakás minél közelebb van a Dunához, annál drágább, mint például az Újpesti rakparton, a Pozsonyi úton és környékén. Érdemes tudni, hogy ugyanazon a városrészen belül eltérő áron lehet ingatlanhoz jutni, például a Visegrádi utcában és a Hegedűs Gyula utcában olcsón kínálják az ingatlanokat. Ebben a városrészben nehéz átlagárat kiszámolni, hiszen az lakásárak lakásonként változóak. Egy panorámás Dunára néző lakás négyzetméterára elérheti akár a 700-800 ezer forintos összeget is, egy kicsit távolabb pedig már 500-600 ezer forintos négyzetméterárral számolhatunk.

Fontos tudni, hogy egy ingatlan árának meghatározása nagyon összetett dolog, hiszen függ a ház/lakás állapotától is, hogy felújítandó, vagy felújított Az utóbbi esetében találkozhatunk magasabb árakkal.

 

Pest külső területei

Pest külső területein, (XIII. kerülettől északra) a IV. kerületben már nem találkozhatunk klasszikus Duna-parti lakásokkal, hiszen a rakparton helyezkedik el többek között a Parlament, illetve egyéb ipari övezetek is vannak. A Budára néző panorámás lakásokat az újpesti panellakások 9-10. emeletén kaphatjuk meg, áraik meglepő módon olykor alacsonyabbak lehetnek, mint a nem panorámás, alacsonyabb szinten lévő lakásoké.

A belvárostól délre, a XX. és a XXI. kerületben találkozhatunk Duna partján lévő lakásokkal, hiszen a 2000-es évek elejétől folyamatosan épülnek oda lakások, és mediterrán stílusú lakóparkok.

 

Budai árak

A II. és a III. kerületben a lakásárak 10-15%-a a dunai panoráma felára. Érdemes tudni, hogy a budai ingatlanok esetében zavaró tényező lehet a lakások előtt közlekedő HÉV, villamos, amelyek levesznek az árból. Ilyenre a budai oldalon sok példa van, így nincs is akkora kereslet a budai Duna-parti lakásokra, mint a pesti oldalon lévőkre. A 10-15%-os a felárról az emeleti, csendes környezetben lévő panorámás ingatlanok esetében beszélünk.

 


hirdetés

Összességében a Duna-parti ingatlanok 25-30%-kal drágábbak, mint a távolabb fekvő ingatlanok, de sokak számára ez az összeg megéri, hiszen a Duna mellett csendes, és barátságos környezet fogadja, valamint gyönyörű örökpanoráma tárul Európa egyik legszebb fővárosára. 

Az ingatlanárak évről évre emelkednek, így talán biztosra vehető, hogy ezek a panorámás lakások is többe fognak kerülni, mint jelen pillanatban. Ha most szeretne ingatlant vásárolni, tegye meg minél előbb. Hitel segítségével vásárolná meg? Korábbi cikkünkből megtudhatja a hitelfelvétellel kapcsolatos információkat.

Kalkuláljon oldalunkon!

 

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...