Emelkedtek a nyugdíjak 2020-ban!

  2020. január 06.

Tovább nőttek a nyugdíjak. A 2020-as költségvetésben 2,8%-os inflációval számoltak, ezért januártól ennyivel magasabb ellátást kapnak az idősek. Novemberben nyugdíjkorrekcióra is sor került. Tavaly az infláció 0,7%-kal magasabb lett a tervezettnél, ezért ekkora kiegészítésben részesültek az érintettek, amit egy összegben kaptak meg egész évre. A korrekció beépül a nyugdíjakba, így tavaly januárhoz képest 3,5%-kal magasabbak az ellátások. A nyugdíjnövekmény havonta átlagosan csaknem 4500 forint. Tehát egyértelműen kijelenthetjük, hogy emelkedtek a nyugdíjak 2020-ban.

 

Tavaly többféle nyugdíj kiegészítésben is részesültek az idősek. Ilyen volt a nyugdíjprémium és az rezsiutalványok kiosztása is. A novemberi nyugdíjprémiumot két és fél millió ember várta, amit nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapott, aki jogszabályilag jogosult volt rá. 2019-ben minden eddiginél magasabb volt a nyugdíjprémium. Maximális összege 22 ezer forint volt. Az állam akkor tud nyugdíjprémiumot adni, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5%-ot. Tavaly 4,6%-kal nőtt a magyar GDP.

A rezsiutalványok kézbesítésére szeptember 2. és 30. között került sor. Háromszor 3000 forintos címletekben járt a rezsiutalvány a nyugdíjasoknak, melyek a gáz- és áramszámlák kiegyenlítésére alkalmasak. Az utalványokat 2020. március 31-ig lehet felhasználni. A juttatás minden, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgárnak jár, viszont csak a 2019 májusáig megszerzett jogviszonyok esetében.

 

Törvény garantálja a nyugdíjak értékének megőrzését, tehát ha idén 2,8%-nál magasabb lenne az infláció, a különbözetet ismét megkapják az idősek egyösszegű utólagos nyugdíj-kompenzáció formájában. 

Az idei költségvetés számol az emelt nyugdíjak fedezetével. 136 milliárd forinttal magasabb összeget tartalmaz nyugdíjkiadásokra, mint a tavalyi.

Az elmúlt években, 2016 óta 273 milliárd jutott az idősek kiegészítő juttatásaira, Erzsébet-utalvány, nyugdíjprémium, rezsiutalvány formájában. Ez is szerepet játszik abban, hogy Magyarországon az Európai Unióban a hetedik legalacsonyabb azoknak a nyugdíjasoknak az aránya, akik kitettek a szegénység, a társadalmi kirekesztődés kockázatának.


hirdetés

 

A kormánynak 2010 óta kiemelten fontos, hogy kifejezze megbecsülését a nyugdíjasok iránt, nem csak szimbolikusan, hanem anyagi eszközökkel is. A kitűzött cél az, hogy a nyugdíjak megőrizzék értéküket, és kövessék az inflációt. Ezt nemcsak megtartani tudták, hanem túl is teljesítették, hiszen az ellátások vásárlóértéke már több mint 10%-kal magasabb, mint néhány éve.

 

 

 

Hitelkalkulátor

Hasonlítsd össze több bank ajánlatait!

Hitelösszeg:
Futamidő:

A hitelmax.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz melyek a számítógépén tárolódnak, az adatkezelési tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, melyeket a honlap használatával Ön elfogad és tudomásul vesz. Részletek...